Thyrana

Vannak vágyai az embereknek, képes lenne létrehozni bármit, csak kérdés, hogy érdekli-e bármi is. A láthatatlanság leple, mely olyan megnyugtató, nem fog mindig mellettem állni. A jég, mely átölel, ismer és tudja jól, hogy ki vagyok, de egyszer örökre elfog tűnni. A kábultság, mely olyan, mint a késő őszi köd, sugárzik rólam, néha még mosolyt is csalna arcomra, de csak illúzió mindez. Érezhető illata, sokak szerint émelyítő, de én mégis szeretem, mert a hervadás örök varázsát hordozza magában. Szeretnék művész lenni, egy élettelen dongó, egy törött cserépdarab, egy kósza hangulatnak utolsó derűs szava, de egyik sem megy. Csuklyám nem vethetem le. A szabadságom nem engedhetem el, mert még el sem értem igazán. Ha egy vándor elejti régi, kopott, esők verte kalapját... akkor már nem lesz Ő. De ha én így vezetem végig értelmetlen eszmefuttatásomat, arra kellene gondoljak végül, hogy csak úgy lehetek félig-meddig teljes, hogy ha valamelyest önmagam adom, de a nagy hömpölygős vízesés moraja csak most jön.. Ki vagyok? Senki vagyok, az akit nem látsz, akit bántanál, de mégis annyira szeretnéd megfejteni..eredménytelenül.. Nem sikerülhet, mert az maga lenne a lehetetlen. Egy személyt sem ismerhetsz meg teljesen, de a világot láthatod benne. Kivételesen most ne tedd azt amit szoktál.. véletlenül légy önmagad, álszentség, képmutatás és az értelmetlen megjátszások nélkül. Vetkőzd le az álarcod és hallgatva, láthatatlanul érezd az ismeretlent. Élj...